Pályázati felhívás
A Bányamérnök Képzésért Alapítvány és a Roxit Kő- és Kavics Kft. pályázatot hirdet a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karon a szilárdásvány bányászati területen tanulmányokat folytató azon műszaki földtudományi vagy környezetmérnöki (B.Sc.) alapszakos hallgatók számára, akik két vagy három tanulmányi félévüket sikeresen lezárták. Pályázni egy tanulmányi félévre (összesen 5 hónapra) lehet.
A Roxit Kő- és Kavics Kft. szándéka az ösztöndíj adományozásával az, hogy a hallgatói képességfejlesztést és az oktatást támogassa.
A pályázati kiírásra olyan – aktív hallgatói státusszal rendelkező – alapképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgató jelentkezhet, akinek képzése legalább részben államilag finanszírozott, és akinek legalább két. de legfeljebb három lezárt féléve van, melyek közül a két utolsó összesen minimum 50 tanulmányi kredittel zárult.
Az ösztöndíjjal 2 hallgató támogatható, hallgatónként összesen 250.000 Ft mértékben.
Az ösztöndíj megpályázása két lépésből áll, melyek a következők:
1. lépés: Az ösztöndíjat igényelni szándékozó hallgatónak pályázatot kell benyújtania, melynek tartalmaznia kell
A pályázati anyag Dr. Molnár Józsefnek (nyugalmazott egyetemi docens, Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék), a kuratórium tagjának nyújtható be a jozsef.molnar.dr@gmail.com és a dekan.mfk@uni-miskolc.hu e-mail címeken pdf formátumú elektronikus dokumentumként, 2026. október 2-án (pénteken) 12:00-ig.
Egyidejűleg a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékáni hivatalába is be kell adni a nevezett határidőig az elektronikussal megegyező tartalmú anyagot papír alapú dokumentumként Váradi-Koleszár Andrea dékáni referensnek. A kuratórium 2026. október 16-ig (péntekig) dönt a szabályszerűen beérkezett pályázati anyagokról azok elfogadásáról vagy elutasításáról. Az elfogadásról vagy az elutasításról az e-mail címükre küldött üzenetben értesíti a pályázókat.
2. lépés: Azoknak a pályázóknak, akiknek jelentkezése az alapítvány kuratóriumának döntése szerint sikeresnek minősült, egy pályamunkát kell kidolgozniuk és benyújtaniuk az alábbi témák egyikében.
A három megadott téma közül a jelöltek szabadon választhatnak. Az elkészült tanulmány legalább 15 oldalas legyen úgy, hogy a szöveg szerkesztésénél ugyanazokat a beállításokat használják, mint maga ez a pályázati kiírás. Az elkészült tanulmányokat 2027. január 12-én (kedden) 12:00 óráig kell e-mail üzenetben pdf formátumban Dr. Molnár Józsefnek, a kuratórium tagjának eljuttatni, és egyidejűleg a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékáni hivatalába is be kell adni a nevezett határidőig az elektronikussal megegyező tartalmú tanulmányt papír alapú dokumentumként Váradi-Koleszár Andrea dékáni referensnek.
A téma kiválasztásához és a dolgozatok elkészítéséhez a pályázó egyetemi konzulens segítségét kérheti. Az elkészült tanulmányt a beadást követő napokban a kar dékáni hivatalában egy legfeljebb 20 perces időtartamú előadásban be kell mutatnia.
A beadott dolgozatokat a Bányamérnök Képzésért Alapítvány kuratóriuma 2027. január 29-ig (péntek) értékeli, és az ösztöndíj odaítéléséről az értékelés alapján dönt. Döntéséről a jelölteket e-mail üzenetben értesíti, melyben a díjazottak bankszámla számait egyidejűleg bekéri. Az egyes díjazottaknak az ösztöndíjat 2027. február 2-ig (kedd) átutalja át a megadott számú bankszámlára.
Az alapítvány célja, melynek a kuratórium a pályázatokról való döntés meghozatalánál meg kell hogy feleljen:
A Bányamérnök Képzésért Alapítvány a Műszaki Földtudományi Kar mellett működő, attól külön álló, de a kar meghatározott tevékenységét támogató kiemelten közhasznú alapítvány. Alapítóinak – Salamon Miklós és felesége, Mészáros Ágota okleveles bányamérnökök – szándékai szerint a feladata a több mint 250 éves múltra visszatekintő bányászati felsőfokú képzés támogatása annak érdekében, hogy az itt végző szakemberek a világon mindenkor legkorszerűbbnek számító tudományos-szakmai ismeretek birtokába juthassanak, és azzal képesek legyenek a természetet és az embert legkevésbé károsító, illetve veszélyeztető gazdaságos bányászatot megvalósítani. Az alapítvány célja a bányamérnök képzés mellett az előkészítéstechnikai-mérnöki képzés támogatása is.
Miskolc, 2026. szeptember 22.
Dr. Mucsi Gábor
egyetemi tanár, a kuratórium elnöke,
a kuratórium nevében
