
MI AZ A DUÁLIS KÉPZÉS?
A duális képzés olyan felsőoktatási képzési forma, amelyben a hallgató nemcsak az elméleti tanulmányokat végzi el egy felsőoktatási intézményben, hanem párhuzamosan gyakorlati képzésben is részt vesz egy minősített vállalati partnernél. A képzés során a tanuló az egyetemi vagy főiskolai tananyaghoz szorosan illeszkedő gyakorlati feladatokat végez, így már a tanulmányok alatt bekapcsolódik a vállalati munkafolyamatokba. A duális képzés lényege tehát, hogy az elméleti oktatás és a gyakorlati szakmai tapasztalatszerzés együttesen valósul meg.
A duális képzés a nappali és levelező képzéseink teljes idejére kiterjedhet, de később is van lehetőség a csatlakozásra (a tanulmányi félévek több, mint felét kell duális formában végezni). Évente 2×13 hetet vesz igénybe szorgalmi időszakban az egyetemen töltött idő (elméleti oktatás) és 22 hetet a cégnél a gyakorlati képzésre fordított idő (gyakorlati oktatás). Mindezek mellett 4 hét szabadságra marad ideje a hallgatónak.
MIÉRT JÓ A HALLGATÓKNAK?
A duális képzés számos előnyt biztosít a hallgató számára:
HOGYAN LEHET JELENTKEZNI?
Középiskolásként a duális képzésre történő jelentkezés két, egymással párhuzamos szakaszból áll:
Az általános felvételi eljárás megegyezik a nem duális képzésekével (Felvi.hu - állami felvételi eljárás).
Ezzel párhuzamosan történik a vállalati felvételi eljárás. A jelentkezőnek fel kell vennie a kapcsolatot a kiválasztott vállalati partnerekkel, amelyeknél a duális képzés gyakorlati idejét szeretné eltölteni. A vállalat saját felvételi eljárást folytat le (hasonlóan egy állás interjúhoz), melynek eredményéről tájékoztatja a jelentkezőt. Fontos megjegyezni, hogy a sikertelen vállalati felvételi nem érinti az állami felvételi eljárást!
Egyetemi hallgatóként csak a vállalati felvételi eljárásra kell adott cégnél jelentkezni. A duális kapcsolattartók elérhetősége az alábbi linkre kattintva elérhető.
A jelentkezésről tájékoztatni kell a MFK duális és kooperatív képzési referensét is az alábbi „JELENTKEZEM” adatlap kitöltésével.
MIÉRT JÓ A CÉGEKNEK?
A céges partnerek számára a duális képzés szintén előnyöket nyújt:
DUÁLIS PARTNEREINK:
Földrajz alapképzési szak
Környezetmérnöki alapképzési szak
Műszaki Földtudományi alapképzési szak
Alapanyaggyártási folyamatmérnök mesterképzési szak
Bánya- és Geotechnikai mérnöki mesterképzési szak
Földtudományi mérnöki mesterképzési szak
Geográfus mesterképzési szak
Hidrogeológus mérnök mesterképzési szak
Olajmérnöki mesterképzési szak (angol nyelven)
Olaj- és gázmérnöki mesterképzési szak
Környezetmérnök mesterképzési szak
TÁJÉKOZTATÓ ANYAGOK:
Tudod-e, hogy…
a duális képzésre történő jelentkezés két, egymással párhuzamos szakaszból áll. Az általános felvételi eljárás megegyezik a nem duális képzésekével (állami felvételi eljárás), melyhez csatlakozik párhuzamosan a vállalati felvételi eljárás. A jelentkezést követően a jelentkezőnek fel kell vennie a kapcsolatot a kiválasztott vállalati partnerekkel, amelyeknél a duális képzés gyakorlati idejét szeretné eltölteni a hallgató. Ezeknek a cégeknek a listáját az adott képzés mellett a felvételi tájékoztató tartalmazza. A vállalat saját felvételi eljárást folytat le (hasonlóan egy állás interjúhoz), melynek eredményéről legkésőbb július első napjáig tájékoztatja a jelentkezőt. Fontos megjegyezni, hogy a sikertelen vállalati felvételi nem érinti az állami felvételi eljárást!