Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2019. 03. 11.
Agnes Mile
Ismét sikeresen végződött a Középiskolás Földtudományi Diákkonferencia

Tizenkettedik alkalommal rendeztük meg MIskolcon az országos érdeklődést keltő eseményt. A március 8-9 között folyt kétnapos rendezvényen 40 regisztrált résztvevő 18 előadással szerepelt a földtudományok igen széles palettájáról. Két miskolci csapat mellett Pécsről, Szekszárdról, Mórról, Esztergomból, Paksról, Mezőkövesdről, Sárvárról, Kiskunhalasról, illetve az erdélyi Székelykeresztúrról  érkeztek a résztvevők.

Az előadások a csillagászattól a geoturizmuson keresztül a mérnökgeológiai megfigyelésekig számos érdekes témát öleltek fel, amelyhez a középiskolások jelentős mértékben saját kutatásokkal, megfigyelésekkel is hozzájárultak. A konferencia előadások mellett változatos egyéb program várta az második napon kezdődő Ásványfesztiválba becsatlakozó rendezvény résztvevőit.

Az első helyezések idén Pécsre és Szekszárdra kerültek, három dolgozatot pedig OTDK-ra érdemesnek talált a zsűri. Minden résztvevőnek gratulálunk a teljesítményéhez.

Meg kell még köszönnünk a felkészítő tanárok áldozatos munkáját, akik a gyerekek kutatási lépéseit előre tervezték, előadásaik bemutatását végigpróbálták, és a rendezvényre is elkísérték csapataikat. A külső zsűritagok  többek között a Debreceni Egyetem, illetve az Eszterházy Károly Egyetem oktatói közül kerültek ki.

Hasonló módon említést érdemelnek a helyi szervezők, Kolencsikné Tóth Andrea, Szászné Kovács Kata, Szunyog István,  Hegedűs András, Németh Norbert, Havasi István, Szalontai Lajos és mások, akik jelentős időt, energiát áldoztak a rendezvény sikeréért.

Földessy János