Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 12. 05.
Agnes Mile
A földtudományok európai mérnöki utódnevelője a Karon

Az European Association of Geoscientists and Engineers (EAGE) egy, a földtudományi mérnöki tudományok szakembereit összefogó, nagy múltú szervezet.

Magyarországon elsőként a Miskolci Egyetemen alapították meg az EAGE Hallgatói Tagozatot 2012 februárjában. A tagok szakmai tudásának bővítése és új generációk képzése, támogatása a szervezet fontos célja az. Ennek szellemében hallgatói konferenciákat, képzéseket, versenyeket rendeznek, hozzáférést biztosítanak az oktatási portálhoz, számos könyvhöz és folyóirathoz. Emellett elősegítik az egyetemi hallgatók és az ipari szakemberek közötti kapcsolatok kiépítését

A szervezetnek két tagozata van, az Oil & Gas Geoscience Division és a Near Surface Geoscience Division, az előbbi az olajipar, az utóbbi az egyéb mérnöki tudományok iránt érdeklődő tagokat fogja össze. eage_logo

A kari diáktagozatot alapítók célja volt, hogy az egyetem hallgatói számára kapcsolatot biztosítsanak az anyaszervezettel, illetve helyi rendezvényekkel  gazdagítsák a szakmai közösségi életet. Programjaik között szerepelnek hazai és nemzetközi szaktekintélyek előadásai, versenyeken való részvétel, terepgyakorlatok szervezése. Emellett segítséget nyújtanak a tagoknak, hogy részt vehessenek az anyaszervezet által szervezett nemzetközi terepgyakorlatokon és konferenciákon, ahol tudományos munkáikat bemutathatják.

Nézz körül a szervezet honlapján: https://www.eage.org/.

Ha érdekel a geofizika és geológia mérnöki kapcsolata és szívesen dolgoznál a diáktagozatban, az alábbi címen veheted fel velük a kapcsolatot:

https://www.facebook.com/eagemiskolc/