Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 08. 25.
Dr. Földessy János
Emlékezünk Pápay Józsefre

Életének 79. évében kedden elhunyt Pápay József az MTA rendes tagja, egyetemünk tiszteletbeli doktora, karunk egyetemi tanára

1939. június 29-én született a mai Szlovákia területén fekvő Fűr községben. 1962-ben szerzett okleveles olajmérnöki diplomát a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, majd 1968-ban védte meg doktori disszertációját. 

A diploma megszerzése után az OKGT-nél, a MOL Nyrt. jogelődjénél kezdett dolgozni. Később az OKGT laboratóriumi főosztályára került, ahol a műveléstervezési osztályon a földgáztelepek, a föld alatti gáztárolók művelésével összefüggő technológiák kidolgozásával, majd az olajtelepek korszerű művelésének módszereivel foglalkozott.

1980-ban kinevezték a Magyar Szénhidrogénipari Kutatás-fejlesztő Intézet főosztályvezetőjének, majd 1992-től a MOL Olaj- és Gázipari Laboratóriumának vezetője, később a cég főtanácsadója volt. Számtalan nagy projekt fűződik a nevéhez, köztük a hajdúszoboszlói földalatti gáztároló tervezése, az algyői vízkiszorításos termelés tervezése vagy a szén-dioxid használata magyarországi kőolajkihozatal-növelő eljárásos projektekben.

1984-ben megvédte műszaki tudományok doktora értekezését a szénhidrogén-bányászat céljára fúrt kutak hőmérsékletviszonyainak meghatározásáról, amelynek eredményeit a nemzetközi gyakorlat is átvette. 1992-ben a Miskolci Egyetemen egyetemi tanárrá nevezték ki, 1998-ban az MTA levelező, 2004-ben rendes tagjává választották. Az oktatás és a kutatói munka mellett a Kőolaj és Földgáz című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt.

Több mint háromszáz tudományos publikáció, illetve öt könyv szerzője, társszerzője.

Életművét 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2009-ben Széchenyi-díjjal ismerték el, 2015-ben pedig a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktori címben részesítette.

Utolsó jó szerencsét kivánsággal búcsúzunk.

Forrás: http://www.boon.hu/elhunyt-papay-jozsef-olaj-es-gazmernok/3591927

Címkép: https://mindentudas.videotorium.hu/