Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2014. 10. 23.
Történet

A Műszaki Földtudományi Kar története és működése jogfolytonosan 1735-ig, a világon elsőként Selmecbányán (akkori nevén Schemnitz, ma Banská ŠŠtiavnica) létesített bányászati tanintézetig (Bergschule) vezethető vissza. A bányászat és kohászat vezető műszaki és jogi szakembereinek képzésére a Magyar Királyság területén létrejött, császári fennhatóság alatt működő intézmény első és egyben leghíresebb tanára Mikoviny Sámuel, korának legnagyobb mérnök-polihisztora volt.

1762. október 22-én Mária Terézia határozott az intézmény akadémiai szintre történő fejlesztéséről. 1763-ban megalakult az Ásványtani, kémiai, kohászattani Tanszék Nikolaus Joseph Jacquin vezetésével. 1765-ben alakult meg a második professzúra, a matematika, fizika, mechanika-gépészet ismeretek oktatására. A Bányászati Akadémia (Academia Montanistica, Bergakademie) szervezetét és működését 1770-ben maga Mária Terézia hagyta jóvá. A német nyelven folyó oktatás három évfolyamon folyt.

Illusztráció a korábbi idők bányászatáról

Illusztráció a korábbi idők bányászatáról

Az 1770-et követő évtizedekben a selmeci akadémia a bányászati-kohászati tudományok egyik európai központja lett. Számos külföldi szakember és tanulni vágyó fiatal kereste fel az akadémiát, s töltött hosszabb-rövidebb időt az intézményben, hallgatva az előadásokat és dolgozva a laboratóriumokban. 1808-ban Wilckens Heinrich David vezetésével erdészeti tanintézet létesült Selmecbányán, amelyet 1846-ban egyesítettek a Bányászati Akadémiával, így az intézmény neve Bányászati és Erdészeti Akadémia (K. K. Berg- und Forstakademie) lett.

1848/49-ben a hallgatók között kialakult nemzetiségi ellentétek miatt az ausztriai és cseh––morvaországi hallgatók egy része elhagyta Selmecet. A német ajkú hallgatók részére Leobenben, a cseh––morvaországi hallgatók részére pedig Pribramban szerveztek tanintézetet, amelyek később akadémiai rangra emelkedtek. Az 1867-es kiegyezéssel a selmeci akadémia magyar állami intézmény lett, Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. A magyar oktatási nyelvet 1868 és 1872 között fokozatosan vezették be.

1872-ben az eddigi egységes „„bányász”” képzést, mely elnevezés az akkori szaknyelvben egyaránt jelentett bányászatra, kohászatra és pénzverészetre való oktatást, négy szakra választották szét: bányászat, fémkohászat, vaskohászat, valamint gépészeti és építészeti szakokra. Az erdészképzés két szakon folyt: általános erdészeti és erdőmérnöki. Az intézmény 1904-től Bányászati és Erdészeti Főiskolaként működött tovább.
1919-ben –– miután Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került –– a főiskola teljes felszerelésével, személyzetével és hallgatóságával, Réz Géza bányász professzor, akkori rektor vezetésével Sopronba települt át. 1922-ben az alma mater neve Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára változott.

1934-ben a főiskola elvesztette önállóságát, és az újonnan megszervezett országos jellegű József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara lett, huszonhét tanszékkel. 1949-ben a Miskolcon újonnan alapított Gépészmérnök Kar, valamint a Sopronban működő Bányamérnöki és Kohómérnöki karokkal közösen megalakult a Nehézipari Műszaki Egyetem (1990-től Miskolci Egyetem). 1959-ig az első két évfolyamot Miskolcon, a felsőbb évfolyamokat Sopronban oktatták karunkon. A megváltozott bányászati igényekre tekintettel 1948- ban megtörtént az addig egységes bányászati képzés szétválása, a bányaművelő szak mellett fluidum-bányászati, bányakutató (geológus-geofizikus) mérnöki, később bányagépész, rövid időre földmérőmérnöki szakok jöttek létre. A műszaki-gazdasági változásokhoz, valamint a kar szakmai-tudományos felkészültségéhez igazodva 1992- ben új képzési rendszer alakult ki, melyben már megjelent a környezetmérnöki, az előkészítés-technika mérnöki, később a hidrogeológus mérnöki szak is. Az idő közben átalakult oktatási és kutatási feladatokhoz alkalmazkodva a Kar neve 2000. január 1-től Műszaki Földtudományi Karra változott.