Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2021. 09. 17.
Andrea Koleszár
Szakmai tanulmányúton vettek részt a Kőolaj és Földgáz Intézet hallgatói

Az őszi félév első oktatási hetén szakmai tanulmányúton vettek részt a Kőolaj és Földgáz Intézet hallgatói. A már-már hagyománynak számító zalai szakmai útra összesen 15 szakirányos magyar, illetve angol nyelvű hallgató jött el 3 oktató kíséretében. Ebben a szemeszterben első alkalommal csatlakoztak a társasághoz a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum fluidumkitermelő technikus diákjai és egy oktatója is. A közös programnak a 2021 januárjában aláírt együttműködési megállapodás adott hátteret, mely segítségével az egyetem és a technikum között végre elindulhatott egy nagy ívű szakmai együttműködés.

Az első nap utazással telt, hiszen Miskolcról el kellett jutni a zalaegerszegi „főhadiszállásra”. Másnap reggel az Olaj és Gázipari Múzeumban kaptunk tárlatvezetést, ahol a hallhatók részletesen megismerkedhettek az olaj- és gázipar gyökereivel. Délután az MFGT Zrt.  Pusztaedericsi Gáztároló üzemében tettünk látogatást. A következő nap elhagytuk Zalaegerszeget és Szigetvár felé vettük az irányt, ahol a TDE-ITS üzemét tekinthettük meg, valamint a program keretén belül megnézhettük a közelben működő fúrási és termelési munkálatokat is. A tanulmányút utolsó napján érkeztünk az FGSZ Zrt.  Városföldi Kompresszorállomásának területére, ahol az ipari kollégák körbe vezettek minket az állomás létesítményei között. Négy tartalmas nap után indultunk el haza, Miskolcra. Szerencsére a szakmai programok ezzel nem értek véget, hiszen a félévek során, reményeink szerint, ismét megrendezésre kerülnek majd a szokásos nyílt napok, szakmai napok, kisebb-nagyobb gyárlátogatások.