Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2020. 03. 09.
Agnes Mile
Középiskolások tartottak előadást a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával együttműködésben idén már tizenharmadik alkalommal rendezte meg az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát.

A 2020. március 6-7-én (pénteken és szombaton) tartott rendezvényre 13 előadói nevezés érkezett 30 diák előadóval az ország középfokú oktatási intézményeiből.

A Diákkonferencia legfőbb célja, hogy összegyűjtse azokat a középiskolás diákokat, akik a földtudományok valamelyik ágával a tananyagon túlmenően foglalkoznak, kutatásokat végeznek, és egy konferencia keretében lehetőséget nyújtson nekik, hogy az így szerzett ismereteiket egymással és az érdeklődőkkel megosszák. További célkitűzés, hogy a rendezvény által a földtudományok a középiskolákban, illetve a diákok közvetítésével szélesebb társadalmi szinten is, nagyobb ismertséget nyerjenek.

OFDK 2

Az előadások között szerepelt a Mars 2020 szonda leszállóhelyének homokasztalon történő szimulációja, a szél okozta talajerózió és a nedvesség közötti összefüggés vizsgálata, az emberi tevékenység okozta légköri szennyezők kimutatása kromatográfiával, előadást hallhattunk a „vulkáni popcorn”-ról, azaz a perlit sokoldalú felhasználhatóságáról, és az útfelületekről a felszíni élővizekbe jutó autógumi szemcsék mennyisége is a konferencia közönsége elé tárult. A kutatások sok esetben egyértelműen megállhatták volna a helyüket egy egyetemi kutató munkában is.

A konferencia zsűrijét neves, földtudományokkal foglalkozó szakemberek alkották. A szakmai zsűrik elismerően nyilatkoztak a diákok teljesítményéről, látható volt a diákok földtudományok iránti elkötelezettsége és szakmai felkészültsége.

OFDK 1

A pénteki szekcióülések után a diákok és felkészítő tanáraik érdekes szakmai programokon vehettek részt, megtekintették a Serenity Solution Kft. tavaly átadott elektronikai hulladékokat feldolgozó üzemét, valamint a felsőzsolcai ipari parkban létesült 20 MW-os naperőmű parkot is. Mindkét ipari létesítmény egyedülálló az országban, így a látogatás során érdekes tapasztalatokat lehetett gyűjteni.

A szombati eredményhirdetésen Dr. Mádai Ferenc, a Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese gratulált minden résztvevőnek, majd átadta az okleveleket és a tárgynyereményeket. A szekciókban kiosztott díjazások mellett a legfontosabb elismerés, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt középiskolás kutató diákok jogosultságot szerezhettek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára való nevezésre a témájuknak megfelelő középiskolás szekcióba. Ott a dolgozataik az egyetemi előadásokkal azonos szabályok szerint kerülnek megmérettetésre.

A konferencia zárását követően a diákok csatlakoztak az ásványfesztivál szakmai programjához, majd belevetették magukat a csodálatos ásványok és drágakövek erdejébe.

A konferencia programja a Tudás – Vár a Miskolci Egyetem! A felsőoktatásba való bekerülést elősegít készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban c. EFOP-3.4.4-16-2017- 00008 pályázat keretében valósulhatott meg.

További részletek a diákkonferencia oldalán: http://mfk.uni-miskolc.hu/?page_id=4137