Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2019. 11. 18.
Agnes Mile
Az MFK oktatását, kutatását segítő szakembereket összefogó klub alakult a MAB szakbizottság ernyője alatt

A Miskolci Akadémiai Bizottság Szakbizottsága terveiben szerepelt a Kar egykori oktatóinak összefogása. 

Egy olyan baráti közösség létrehozása indult meg, amely arra szolgál, hogy a Karról már távozott, de velünk kapcsolatban maradt szakembereknek nyit fórumot, ahol kapcsolatot tarthatnak egymással, követhetik a Kar történéseit, és javaslataikkal támogathatják fejlődését.  Összejöveteleiket egyelőre félévente 2 alkalommal tervezik.  A 48 megkeresett oktató fele jelezte részvételi szándékát. Az első összejövetelre 2019 november 14-én került sor, a MAB miskolci székházában. Az összegyűlteket a Kar részéről Prof. Szűcs Péter dékán üdvözölte. Ezután  Dr. Hartai Éva c. egy. tanár előadására került sor, melyben bemutatta a Kar által vezetett egyik sikeresen zárult nemzetközi fejlesztési projektet, a CHPM2030-at, amely a geotermikus energia és az oldott  fémek együttes kinyerésének módszerfejlesztésére szolgált.  A 11 ország 13 szervezete alkotta konzorcium által létrehozott fejlesztés eredményeit az EU a napokban fogadta el.

Az előadást vita és beszélgetés követte.

A következő összejövetelre január közepén kerül majd sor. A Klubhoz csatlakozni lehet, ezt jelezni kell egy rövid e-mailben. (foldfj@uni-miskolc.hu).