Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 10. 16.
Agnes Mile
INDUL A RING PROJEKT – NÉGY REGIONÁLIS EGYETEMI CENTRUM ALKOTJA A GYŰRŰT

Az ország négy régióközpontjának négy egyeteme több mint 1,3 milliárd forint támogatási összegből a fenntartható nyersanyag-gazdálkodás területén kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységbe kezd. Miskolc felsőoktatási intézménye vezeti a konzorciumot.  A projekt 2017. október 12-én tartotta nyitóértekezletét Miskolcon.

Ha  képzeletben összekötjük Miskolcot Szegeddel, Péccsel és Sopronnal, akkor egy olyan „gyűrűt” kapunk, ami körbeöleli az országot. A projekt elnevezésénél – Fenntartható nyersanyag-gazdálkodás tematikus hálózat fejlesztése  RING2017 – ebből indultak ki a konzorciumban résztvevő egyetemeknél.

Faitli József egyetemi docens ismertette, a Szegedi és Pécsi Tudományegyetem, valamint a Soproni és Miskolci egyetem egymással együttműködve kutató hálózatot hoz létre, azzal a céllal, hogy korunk egyik jelentős kérdésével: a fenntartható nyersanyag-gazdálkodással foglalkozzanak. Itt azokra a másodlagos nyersanyagokra kell gondolnunk, amiket egyszer már használtunk, de célszerű vagy anyagában, vagy az energiatartalmát újrahasznosítani – avat be minket a részletekbe a projektvezető.

Az  öt kutatói csoport olyan témákat jár körül, mint például a széndioxid-kibocsátás, a szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítása, a települési szilárd hulladék és az elektronikai és elektromos eszközök hulladékából értékes anyagok kinyerése.

Szűcs Péter dékán szerint a nyersanyag- és energiagazdálkodás, a víz- és a fenntartható talajhasználat terén egyaránt kiemelkedő tevékenységet folytat a kar,  a RING 2017 projekt egyfajta elismerése annak a tevékenységnek, ami a Miskolci Egyetemen folyik.

A fenntartható nyersanyag-gazdálkodási projekt 2020 június végén zárul, és várhatóan az társadalom széles rétegei is tudják majd hasznosítani eredményeit például a vízgazdálkodásban, a széndioxid-kibocsátás csökkentésben és a település szilárdhulladékának hasznosításában.

Forrás: minap.hu