Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 10. 02.
Agnes Mile
Fél éjszakán át kutattunk

A 2017-es Kutatók Éjszakáján karunk számos izgalmas programmal várta a természettudományok iránt érdeklődőket. Nagy örömünkre szolgál, hogy több százan voltak kíváncsiak arra, mivel is foglalkozik a Műszaki Földtudományi Kar.

A rendezvény délután 5 órakor kezdődött, már ekkorra nagyon sokan megérkeztek, egy órával később pedig zsúfolásig megtelt az egyetem üvegaulája, ahol többek között a karok regisztrációs standjai is álltak.

A főbejárat mellett a Foucault ingánál a felszín alatti vizekkel ismerkedhettek meg közelebbről a látogatók a Környezetgazdálkodási Intézet lelkes oktatóinak segítségével, és egy teszt kitöltéséért cserébe még ajándékot is kaphattak.

Az egyetemi parkban izgalmas geofizikai kísérletben vettek részt a vendégek, néhány méterre innen pedig a talajról hallhattak rengeteg érdekességet. A tanulmányi épületek buszmegállója mellett Kőolaj és Földgáz Intézet oktatói és hallgatói a kőolaj és földgáz kitermelésről tartottak előadást.

Az Ásványtani-Földtani Intézetben a látogatók megismerhették az év ásványát, a kvarcot és a D8 Advance pordiffraktométert, a főépület harmadik emeleti üvegtermében pedig a Földrajz-Geoinformatikai Intézet digitális és vizes terepasztalát tekinthették meg testközelből, ami kicsiknek és nagyoknak egyaránt óriási élmény volt. A Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetben a geopolimer játszotta a főszerepet, és a rendezvény alkalmából természetesen a tanbánya kapui is kinyílottak.

Köszönjük a részvételt!

A rendezvényről készült fényképek az alábbi linken megtekinthetők: https://www.facebook.com/pg/muszakifoldtudomanyikar/photos/?tab=album&album_id=1442416192462238