Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 09. 15.
Kovács Károly Zoltán
Négy nap tiszta olaj

2017. szeptember 4-e és 7-e között a Kőolaj és Földgáz Intézet által szervezett szakmai kiránduláson vehettünk részt.

A 4 napos kirándulás első napján meglátogattuk a MOL Nyrt. gombai olajtermelési üzemét és a MOL Nyrt. laborját Budapesten, majd elfoglaltuk szállásunkat Zalaegerszegen.

Második napon Nagykanizsára utaztunk, ahol a Heat-Gázgép Kft.-nél gyárlátogatáson vettünk részt és bepillantást nyerhettünk a nyomásszabályzó berendezések összeszerelésébe. A második nap soron következő programja az E.ON Hungária tanpályáján folytatódott ahol a gázipari vészhelyzetek látványos bemutatóját láthattuk. Kis pihenő után a Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola olajipari bemutató telephelyét néztük meg.

A harmadik napon a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumba és a Göcseji Falumúzeumba utaztunk majd a Zalavíz Zrt. biogáz üzemét tekintettük meg, ahol egy részleges üzembejárás során végignézhettük hogyan lesz a szennyvízből értékes gáz. A nap lezárásaként az MFGT Zrt. Pusztaedericsi gáztárolóját néztük meg.

Az utolsó napon Miskolcra való visszautunk során a Tihanyi apátságot és az FGSZ Zrt. vecsési csomópontját látogattuk meg.

A kiránduláson fele-fele arányban magyar és külföldi hallgatók vettek részt.

Köszönjük Dr. Szunyog Istvánnak, hogy megszervezte ezt a felejthetetlen élményekben gazdag 4 napos szakmai kirándulást.

Szerző: MFK-HÖK