Műszaki Földtudományi Kar
Miskolci Egyetem
2017. 07. 03.
Kovács Károly Zoltán
Kiváló olaj- és gázipari szakdolgozat és diplomamunka díjak

A Szénhidrogénipari Mérnökképzésért Alapítvány Kuratóriuma kiemelkedő színvonalú szakdolgozatáért és a védés során tanúsított felkészültségének elismeréséül díjat adományozott végzős BSc és MSc hallgatóinak. A díjak ünnepélyes átadására 2017. június 30-án került sor a Kőolaj és Földgáz Intézetben. A díjakat Dr. Turzó Zoltán, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át. Az elismerő oklevélhez pénzjutalom is tartozik.

Az 1992-ben alapított Szénhidrogénipari Mérnökképzésért Alapítvány 2010-ben hozta létre diplomamunka díját az olaj- és gázipari tématerületeken készült, kiemelkedő szakmai teljesítményt bemutató dolgozatok megbecsülésére. A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézetében a 2017. június 7 és 16 között megtartott Olaj- és gázmérnök szakos, illetve specializációs záróvizsgák eredményei alapján az Alapítvány Kuratóriuma az alábbi díjakat ítélte oda a frissen végzett mérnök uraknak.

A Szénhidrogénipari Mérnökképzésért Alapítvány Kuratóriuma kiemelkedő színvonalú szakdolgozatáért és a védés során tanúsított felkészültségének elismeréséül arany fokozatú szakdolgozat díjat adományozott Abonyi Ádám Nagy viszkozitású dermedős olaj csővezetéki szállítása a gyűjtőrendszeren című dolgozatáért.

A Szénhidrogénipari Mérnökképzésért Alapítvány Kuratóriuma kiemelkedő színvonalú diplomamunkájáért és a védés során tanúsított felkészültségének elismeréséül arany fokozatú diplomamunka díjat adományozott Planicska Máté Investigations of Pilot Operated Gas Lift Valve Performance Curves with Computational Fluid Dynamic (CFD) Simulations című dolgozatáért, valamint
Körtvély Richárd József CO2 és H2S mentesítő technológiák modellezése az Algyői Gázüzemben című dolgozatáért.

Ezüst fokozatú diplomamunka díjban részesült Bánki Dániel Application of analytical formulae for water breakthrough and recovery factor estimation című dolgozatáért, valamint
Agárdi Máté Biogáz üzemanyagként történő hasznosítási lehetőségének vizsgálata című dolgozatáért.

A hallgatók ugyanezen a napon vehetik át BSc és MSc szintű mérnöki diplomájukat is a Miskolci Egyetem Diplomaátadó Nyilvános Szenátusi Ülésén.

A díjazottaknak e helyről is gratulálunk, és további sikereket kívánunk szakmai életükhöz!

Kiváló olaj- és gázipari szakdolgozat és diplomamunka díjak

Balról Jobbra: Planicska Máté, Abonyi Ádám, Dr. Turzó Zoltán, Bánki Dániel, Agárdi Máté, Körtvély Richárd József